Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet,
de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. A bölcsőtől a koporsóig Minden múlandó, illanó itt. Ma még jövő, holnapra múlt, A tarka lepke porba hullt. "Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani." /Jókai Mór/ "Hogy újra légy, csak egy szó kellene, s olyan szó nincs." /Szabó Lőrinc/ "Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka." /Victor Hugo/ Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, Őrizzetek szívetekben. Meghalni könnyebb, mint örök búcsút venni attól, kit igazán szerettünk. Az ő szíve pihen, a miénk pedig vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik. Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet szívünkben hordunk egy életen át, csendesen. Hisz kinek a kisfiát fedi a sírhalom, csak az tudja milyen az igazi fájdalom! Megpihen a dolgos jó apai szív. Áldás, és hála övezi e sírt, Szerető férj voltál drága édesapa, Bánatos családodnak most az őrangyala Égő könnycsepp mondd neki, hogy szeretünk, Soha el nem feledünk! Hirtelen halálod Nagy fájdalmat okozott, De jóságod és szereteted Szívünkben örökké élni fog. Szívünkbe helyedet Nem pótolja semmi, Míg e földön élünk Nem fogunk feledni. Emlékedet megőrizzük. Emlékedet fájó szívvel megőrizzük. Valóság voltál, álom lettél újra Őszinte részvéttel búcsúzunk. Végső búcsú Őszinte fájdalommal búcsúzunk. Pihenj Te drága szív, mely megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni. Némán megállok sírod felett, s csendben elrebegem emlékedet. Hiányod érezzük, emléked őrizzük. Szívemben örökké élni fogsz. Nyugodj békében. Míg éltél, szerettünk, míg élünk siratunk. Csodás valóság voltál, s most utolérhetetlen álom lettél. Amíg élek nem felejtelek. Őszinte részvéttel búcsúzom. Meghal minden, és elmúlik minden Lombos erdők Vigyázzák örök álmodat Földön többé sose látlak, De visszavárlak, tudhatod "Nekem már várni nem szabad, Titokzatos hívó szavak" / Arany/ "Úgy vágytam ide, s most már szállnék" / Ady/ "Állni gyászban, súlyos ezüstben, Fuldokolni a fáklyafüstben" / Ady/ "S a fájdalmak is mások, Mert semmit se tehettek" / Ady/ "Valami nagy-nagy, Bús semmiségbe beleveszek" / Ady/ "Sose lesz másként, így rendeltetett" / Ady/ "Nagy torna ez, bús végtelen, Ez a gyalázatos jelen" / Ady/ "Sok volt immár a jóból, Erőm elfogyott, meghalok" / Ady/ "Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk" /József Attila/ "Most minden-minden imává vált" / Ady/ "S oly furcsa a ravatalom: Már elhagylak benneteket" / Ady/ "Áldjon meg az Isten Úgy is vége most már Kész a ravatalom, Áldjon meg az Isten." "S mert halhatunk bármelyik percben, célunk mégis az örökkévalóság. S az ember szívében van a legtöbb jóság. Talán örökség, talán halál. Hát jöjjetek, beígért éjszakák." "Akár ha lent, akár ha fönt, A szegényé csupán a csönd" / József Attila/" Szenvedésed után a halál nyugalom, De Nélküled élni örökös fájdalom. "Az éj komoly, az éj nehéz, Alszom hát Én is" / József Attila/ "Fáj a szívem, a szó kihűl, Bennem a múlt" / József Attila/ "Ó áldott anyaföld, itt pihensz, itt" / József Attila/ "Szoktatom szívemet a csendhez, Nem oly nehéz ez" / József Attila/ "Béke és halálos örökség" / Ady/ "Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek, Engem vár, engem, rohanok" / Ady/ "Az Isten könyörületes, Sokáig látatlan és néma" / Ady/ "Béke és halálos örökség" / Ady/ "A virág elhervad rövid pár nap alatt, De emléked szívünkben örökre megmarad. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Lomb, szirom, virág, susogja a szél Hogy emléktek köztünk örökké él. Sokat fáradtak az élet tengerén Pihenjetek most Jézus szent szívén Jézusom Te adtál erőt a szenvedésben, Adj örök nyugalmat lelkünknek a mennyben. Istenbe vetett hit ragyogjon sírod sötét éjszakája, Virrasszon koporsód hosszas álma felett Elválni kedveseinktől fájdalmas és nehéz, de szívem a Szent reménnyel a jövendőbe néz. Jézus én bizodalmam hiszem, hogy egy napon Szeretteimet a mennyben újra megláthatom. Te voltál a fény, a ragyogás Kérlek, vigyél el magaddal És ha szerelmed porrá égett Hints be vele a régi emléket Ha majd letesznek hozzád, megfogom a kezed Még érezzük, hogy összetartozunk Ez lesz az utolsó legboldogabb napunk. Elfáradtál az élet tengerén Pihenj csendben a föld lágy ölén. Hosszú volt az út, amely véget ért Beteg szíve örök pihenőre tért. Drága kincsek voltak mindketten nekünk. Ti kincsek elvesztetek, s csak a bánat jutott nekünk. Szeretetünk veletek van a síron túl is. Emléketek él közöttünk, míg oda jutunk mi is. Álom volt az életem, egy kis rövid álom, Letörte ifjú életem, rövid boldogságom. Elhervadt virágom mosolygó fényében. Miért vitt bimbót a halál, Mikor tépett rózsát is talált. "A test elragadtatott a földről; nem úgy mindaz, ami reá emlékeztet." /Pieter Frans Thomése/ "Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok." /Juhász Gyula/ Mi nem válunk el, csak te előre mentél. "Végre nem butulok tovább!" /Erdős Pál/ Nem remélek semmit. Nem félek semmitől. Szabad vagyok. Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, Odavágyom hozzád megpihenni. "Itt nyugszom. Végre megnyugodtam. Elszállt az álom és a láz. Ma föld fölöttem, föld alattam, és nem emel, és nem aláz." /Babits Mihály/ Miért tép rózsát a kegyetlen halál, mikor annyi hervadt rózsát talál? Síromnál ne hullass könnyeket, nem én fekszem itt, nem haltam meg. Én vagyok a hűs nyári szellő, csillogó hó, folyóparton a kő. Ne gyászolj, töröld le könnyedet, nem haltam meg, e sír engem el nem temet. Síromra tegyetek egy szál vadvirágot, az kísérje utam, amerre majd járok. Drága összetört virágaink, Pihenjetek csendesen, Ne érezzétek fájó könnyeink, Álmodjatok, míg találkozunk odafenn. "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." /Juhász Gyula/ "Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben, Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben." /Alex Tamás/ "Csak egyet álmodsz, és jövök, A földön itt mi sem örök, S melletted leszek újra én." /Várnai Zseni/ "Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló." /Kosztolányi Dezső/ Ha rám gondoltok, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok. De sokáig elnéznélek, ha még egyszer láthatnálak! Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Vándor, ha erre jársz, itt egy szomorú emléket látsz: Kicsiny fiút takar e sír - Lehajtott fejjel idézd fel őt. Kapott biciklit, kisautót, Szerető családot, szülőt, nagyszülőt, Dacolt a veszéllyel, Végül mégis ő ment el vesztesen. Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és az örök fájdalom. "A fekete földben feketén súlyos titokként fekszem én." /Keszei István/ "Síromnál sírva meg ne állj! Nem ott vagyok, nincs is halál." /Mary Elizabeth Frye/ Az élet olyan, mint a viharos tenger, melyben csak dolgozik az ember, S ha egyszer céljára talál, csónakját felborítja a halál. Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot. "Ifju virág volt, mit se tudott a lét viharáról, S máris törve pihen, s törve sir érte szivünk." /Tóth Árpád/ Szívük nemes volt, kezük dolgos, életük nehéz volt, álmuk legyen boldog. Találkozunk ott, ahol a szív nem fáj. Távozásod örökre összetörte szívünk, mert rajongva szerettünk drága gyermekünk. Te voltál életem segítőtársa, szerető szívemnek kinyíló virága. Tebenned bíztunk elejétől fogva. Adjon neked az Úr örök nyugalmat és békességet. |
"Mint a szelíd tavaszalkony, olyan volt ifju halálod,
S gyász örök éje borult ránk a bus alkony után." /Tóth Árpád/ "Megrontott tested már búsan rejti a mély sír, Ám emléked örök kincse szivünk vigasza." /Tóth Árpád/ "Kedveseink! álmodjatok édes, szép siri álmot, Őrt áll itt szeliden, s nem feled a szeretet." /Tóth Árpád/ Boldog, aki elhagyja a világot, boldogtalan, akit elhagy a világ. "A harcot, melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés." /József Attila/ Életed legszebb tavaszán, eltiport a halál, Emléked szívünkben örökké fáj. A halál korán elragadt, de emléked meg marad. Te voltál a mindenünk a bánat maradt meg nekünk. Bolygócsillagként élted életed, S halálod is úton talált. Oh, nyugodj most e néma hant alatt, Míg egyszer én is eljövök hozzád. Akinek szüleit nem fedi sírhalom, Nem tudja igazán, hogy mi a fájdalom. Egy borzalmas pillanat megölte szívedet, Nekünk más nem maradt csak fájó emléked. Nyugodj e néma hant alatt, míg egyszer eljövünk tehozzád. Életed sok munka volt és törődés, jutalmad legyen a nyugalom és pihenés Szomorú az elválás, boldog lesz a találkozás. Soha el nem felejtünk. Én már alszom csendesen, ó ne zavard meg álmomat. Borulj a síromra halkan, csendben. Legyetek nyugodtak, nekem már nem fáj semmisem. Míg éltél, nagyon szerettünk, amíg élünk el nem felejtünk. Gyászolják, kik szerették. Ha fájó szívem megszűnik dobogni, hozzád jövök megpihenni. Nincs a földön annyi szeretet, amennyi nékünk benne elveszett. Megnyugszunk, ha majd találkozunk Munka, küzdelem volt életed, örök nyugalom legyen pihenésed. Amíg élt küzdött és szenvedett értünk Felejthetetlen emléketek szívünkben örökké él. Amíg szívünk dobog, emléked bennünk élni fog. Végtelenül szerettünk, soha el nem felejtünk. Emléketek megőrizzük. Drága emléke szívünkben él. Bánatos szívünk fájdalomtól vérzik. Csak az tudja mi az igazi fájdalom, kinek szerettét fedi e sírhalom. Kinek gyermekét nem fedi sírhalom, nem tudja mi az igazi fájdalom. Míg élek létezel nekem. Más világ most ahol él, más a szó és más a fény. Tavasz, ősz, nyár és tél, nélküle fúj itt a szél. Emlékük örökké élni fog. Te messze vagy, de hangod befonja álmom, s szívemben nappal újra megtalálom. Egyetlen titka volt jóságos lelkednek: mosoly, hit és tiszta szeretet. Veled csodálatos és könnyű volt az élet. Ha majd a mi szívünk is megszűnik dobogni, ide jövünk hozzád megpihenni. Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él. Szereteted szívemben örökké élni fog. Szeretetünk kísérjen. Szívemet hozzád emelem, és benned bízom Uram. A szeretet őrzi az emléket. Az Úr énnekem őrző pásztorom. Nem haltál meg csak előre mentél Némám állunk e sírhalom felett, zokogva áldjuk emléked. Egy tragikus pillanat megölte szívedet, melyben nem volt más csak jóság és szeretet. Mikor elfáradtam fájt nekem már minden, a jó Isten átölelt magához vett engem. Szemünkben látjuk arcodat, fülünkben halljuk hangodat. Bennünk így maradsz meg örökre, örökké szeretve. Sorsunk elválás, hitünk találkozás. Álmodj szépet gyermekem, álmod tovább az életed. Szenvedésünk véget ér, ha majd itt álmodunk veled. Ne csüggedj el, ha sújt fájdalom, Jézusnál van vigasz és oltalom. Olyan csend van itt nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. Itt a földön nagy szeretetben éltetek Megpihenni e csendes helyre tértetek. Mint gyermek, aki már pihenni vágyik És el is jutott a nyugalmas ágyig. Nem volt nagy és kiváló Csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. Mikor az erőm elhagyott És a lelkem roskadozva vittem Csendesen és váratlanul átkarolt az Isten. Így múlnak el napjaim csendesen Míg magadhoz nem ölelsz életem. Én már pihenek Utamnak végére értem. Lelkünk, mint a sólyom, úgy ül a bölcsesség karján, Hogy elrepítsen - mikor megszülettünk, elereszt, S mikor meghalunk, visszavár. Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben, Továbbélhetek S ha nevetek vagy ajkamon kel ének Teszem, mivel egyetlen menedékem ez, Hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek. Ha a puszik esőcseppek, egy tengert adok; Ha az ölelések falevelek, egy erdőt adok; És ha szeretet örök, akkor az Örökké valóságot adom neked. Alszom mélyen zúgó lomb alatt, Ó, ne zavarjátok meg édes álmomat. Boruljatok a síromra csendesen, Legyetek nyugodtan, már nem fáj semmi sem. Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj látnom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok. Születés, élet, halál, Mind kimérettet nekem, S hogy Te mellettem voltál, Egy világ volt így velem. Elfáradtál az élet tengerén Pihenj csendben a föld lágy ölén. Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt. Tárd ki kapudat, nyugodni vágyó lelke előtt. Küzdelem és szenvedés volt az életünk, Legyen nyugodt, csendes pihenésünk. Elmentél életed legszebb korában, Itt hagytál bennünket bús árvaságban Küzdelem volt életünk Fogadd be lelkünk Ó mennyben Istenünk. Még most is hallom hangodat, Érzem kezed, hogy most is simogat. A jó szülőket feledni nem lehet Míg élünk ide hív a szeretet. Megpihenni tértem, éltem alkonyán. Örök nyugalmat adj nekem jó atyám ... Az nem hal meg, kit eltemetnek Csak az hal meg, kit elfelednek Fehér galamb szállj a fiunk fejfájára A fájó szívű szülők helyett, Te vigyázz az ő álmára! Mint vadra a vadász ki lesben áll, Úgy rabolt el tőlem orvul a halál. Bánatunk végtelen, mert itt hagytál Bennünket hirtelen. Drága szép emléked örökké közöttünk él Nehéz e kő, de nehezebb a bánat Mely szívére borult az egész családnak. Pihenj csendesen Szívük nemes, kezük dolgos. Életük nehéz volt, álmuk legyen boldog. Csak az hal meg, akit elfelednek Örökké él, kit nagyon szeretnek Nem okozott nekünk csak egyszer bánatot Elment fiatalon, fehéren S fekete gyászt hagyott. Bimbó voltál édes kis gyermekünk Mikor a halál elrabolt tőlünk Angyal lettél ez az egy vigaszunk Imádkozzál értünk, korán letört virágunk. Fiatal életed elvették tőlünk De a lelked velünk marad. Szeretteid "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." "Meghal minden, és elmúlik minden" "Az Isten hatalmas nagy úr, Sötétség és világosság.” "E földön többé sose látlak ó, idő szaga, hangaszálak És várlak téged, tudhatod…” "Nekem már várni nem szabad, Engem szólítanak útra, kéjre Titokzatos hívó szavak" "Úgy vágytam ide, s most már szállnék" "Állni gyászban, súlyos ezüstben, Fuldokolni a fáklyafüstben" "Valami nagy-nagy, Bús semmiségbe beleveszek" "Sohse lesz másként, így rendeltetett" "Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk" "Bekönnyezte az arcomat, Jó volt, kegyes volt az öreg" "Jó Sors, ha kell s ha nem kell: Végzet" "S mert halhatunk bármelyik percben, S célunk mégis az örökkévalóság, Minden igaz ember ezért hős S az emberszívben van a legtöbb jóság.” "Akárha lent, akárha fönt, A szegényé csupán a csönd" "Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hát én is, testvérek." "Fáj a szívem, a szó kihül.” "Szoktatom szívemet a csendhez, Nem oly nehéz" "Az Isten könyörületes, Sokáig látatlan és néma" "Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek. {{Álj meg!}} Nem Előttem a Holnap. Engem vár, engem, rohanok Szeretteim ne fájjon értem szívetek, kívánom, míg éltek boldogok legyetek. Szeretteim, én már elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Szíveteket ne eméssze fájdalom, vigasz legyen, hogy örökké álmodom. Téged kereslek, utánad vágyom, nem hiányzott így még senki a világon. Temető csendje ad neked nyugalmat, szívünk bánata örökre megmarad. Utat mutatsz, mert szívünkben mindörökké létezel. Aki dönt, felettünk áll, kezében vagyunk mindannyian. A szeretet soha el nem fogy. A szíve megpihent a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik. |
Van-e az életben több remény, vagy csak ennyi?
Van-e létünknek célja vagy csak ennyi? Várjuk a nagy ígéretet, enyészetből új életet. Várjuk itt nyugodtan a feltámadást! Veje és leánya kik hőn tisztelék emlékének e követ emelék. Vidám arcod nem látjuk többé, de drága emléked szívünkben él örökké. Örök világosságban, békében nyugodj, soha el nem feledünk, biztosan tudod. Pihenésed legyen édes. Pihenj csendesen. Reményünk csillagát fedi e sírhalom, emlék keresztje rá szülői fájdalom. Segítő szavad örökké halljuk, dolgos kezed érezzük. Sírját e márvány, emlékét tettei őrzik. Sok szenvedés és hosszú, igen nagy fájdalmak útján érkeztem ide. Sokat küzdöttél, sokat dolgoztál, majd sokat szenvedtél, de emléked szívünkben örökké él. Szent az ígéret: hit - s örök élet! Szeretettel emlékezünk. Szeretetünk örökké él szívünkben. Szeretetünk örökké veled marad! Szeretetünk síron túl is él Szerető szíve pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat. Szerető szíved nem dobban már többet, vigasztaló szót nem kapok már Tőled. Megpihenni tértem, éltem alkonyán, örök nyugalmat adj nekem jó atyám. Míg a hű fiú nyugossza álmát, kesergő szüleit vigasztalja a Hit. Mindvégig azt adtad, ami a tied: nyugalmat, jóságot, örömöt, hitet! Nehéz utam itt ért véget. Nélküled üres a ház, lelkünk nyugalmat nem talál! Nem fogjuk többé elfáradt kezedet, nem simogatjuk őszülő fejedet. Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen én itt vagyok veletek, csak én az út másik oldalán. Nevezzetek a nevemen, beszéljetek hozzám olyan könnyen és egyszerűen, ahogy mindig. Nincs szó, mely híven fejezhetné ki fájdalmamat, nincs szó, csak könny. Nyugodalom, mely elszállottál a mi szívünkből, szállj ide e sírnak drága lakója fölé. Nyugodjon por teste a földnek gyomrában, lelke örvendezzen angyalok sorában. Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. Oly szomorú mindig csak egyedül lenni, valakit mindenütt hiába keresni. Olyan seb ez, mely nem gyógyul be, olyan bánat, melyet nem ért, csak az, aki átélte már. Kis szívednek gyors lüktetése, rövid kis életednek lett befejezése. Korán szakított le az élet vihara, mint rózsabimbót nyílása kezdetén. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, Isten őrködjék pihenésed felett. Könnyes szemmel már csak a sírodat nézzük. Küzdelem volt életem, szívem megszűnt dobogni, jó feleségem/férjem/gyermekem/testvérem, hozzád jöttem nyugodni. Legyen áldott emléketek. Legyen áldott emlékezete. Legyen álma pihentető, s emléke áldott! Legyen álmotok csendes! Legyen békés örök álmotok! Legyen emléke áldott, nyugodalma csendes! Legyen örök álmod oly édes, mint amilyen keserű a bánata megtört szüleidnek. Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt. Magadba zártad a sors ezernyi baját, és váratlanul, búcsú nélkül minket itt hagytál. Már nem félek a haláltól, mert tudom, hogy egyszer ti is itt lesztek velem, újra érezhetem a szeretetet és ölelésetek. Ezt a nagy fájdalmat leírni nem lehet, csak letörölni a könnyeket. Fájó és megtört szívvel emlékezünk. Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk, nem feledünk téged. Ha gyásznapjaink le fognak telni, idejövünk hozzád örökre pihenni. Ha megszűnik az én szívem dobogni, idejövök hozzád megpihenni. Hiába keresünk, könnyes szemünk már soha nem talál. Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szívünkben örökre. Hiányzol közülünk, a helyed üres lett, egy váratlan pillanat megölte szívedet. Hit, remény, szeretet. Vezéreljen titeket. Hogy elmentél, búcsú nélkül itt hagytál, ez nagyon fáj. Hogyha hív majd jó Istenünk, fáradt testtel ide jövünk. Ifjan életed tavaszán szálltál sötét sírba, szerető szüleid bánatban itt hagyva. Istenem én többé már el nem veszíthetlek. Istenem, legyen meg a Te akaratod. Istenünk kérünk, vedd helyettünk oltalmadba őt, tárd ki kapudat nyugodni vágyó lelke előtt. Kedves gyermekem légy őrző angyala kis testvérkédnek. Egy tragikus pillanat ölte meg szívedet, amely nem ismert mást csak a szeretetet. Elég lesz-e néked köszönet helyett, hogy amíg csak élünk, fogjuk a kezed? Életed hajnalán letört a halál, ejtsen könnyet érted, ki e sírnál megáll. Életed úgy múlt el, mint egy pillanat, de emléked szívünkben örökké megmarad. Életünk e világon véges, végére már csak a számvetés marad. Elfáradtál az élet tengerén, pihenj csendben a föld lágy ölén. Elmentél életed legszebb korában, itt hagytál bennünket bús árvaságban. Elmentél, búcsúzni időd nem volt már, hiába várunk, nem kopogsz soha már. Elmúlt, mint száz más pillanat, s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek őrzik nem szavak. Elvitted a fényt, a mosolyt, csak egy sugarat hagytál, a szép emlékedet. Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább, akkor is, ha nincsenek már remények és csodák. Emléked örökké él! Emléked szívünkben örökké élni fog. Én nem haltam meg, ami nektek voltam, még mindig vagyok. Értünk éltél, bennünket szerettél, s bár a halál elszakított tőlünk, jóságod szívünkben él. Ezen emléket szeretete jeléül emeltette Az élet fájdalom, itt az örök nyugalom. Az igazak emlékezete áldott. Az Isten engem is hozzátok vigyen el. Az örök elválás fájdalmával emlékezünk. Bánatunk végtelen, mert itt hagytál bennünket hirtelen. Béke poraikra. Bimbó voltál édes kis gyermekünk, mikor a halál elrabolt tőlünk. Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják. Búcsú nélkül mentem én el tőletek, nem búcsúzom, ma is élek köztetek. Csak ami rög volt vált röggé, a szeretet él mindörökké! Csak az évek múlnak, feledni nem lehet, hogy fiatalon kettétört életed. De mennyivel jobb lenne, ha ez mind itt és most lenne, elcserélném az örökkévalót egyetlen percre veletek! De tudjuk, hogy a csillagok közt a legfényesebb te leszel. Drága szép emléked örökké közöttünk él. E példás anyának porait is áldja, hálásan tiszteli emlékét, utódja. Egy éve már annak, hogy örökre elmentél, életedben pedig hűséggel szerettél. Aki hisz én bennem, ha meghal is él. Aki szeret, az soha nem feled, mert te túléled az őszt és a telet. Áldás emlékére. Áldás és béke a legszeretettebb férj drága poraira! Áldás és béke drága hamvaira! Áldás és béke drága poraira. Áldás és béke lengjen a felejthetetlen jó férj drága porai felett! Áldás és béke lengjen drága porai fölött! Áldott e hant, mely fölött a hitvesi és gyermeki szeretet lebeg. Áldott legyen emléke. Állni soká fog e kő, hamarabb elporlik azonban, mint lelkünkben ama bánat, amelyet okoz. Álmodtál egy öregkort, csodásat és szépet, de a betegséged mindent összetépett. Aludjék a feltámadásig. Aludni fogsz, s nem lesznek álmaid. Aludni fogsz és nem lesz több reggeled. Ami neked csend és nyugalom, az nekem örökös fájdalom. Amíg éltek értünk küzdöttek, amíg élünk nem felejtjük tettüket. Angyal lettél, ez az egy vigaszunk; imádkozzál érettünk korán letört virágunk. Arra nem gondoltál, hogy engem itt hagytál. Ó, kegyetlen halál Miért vett bimbót a halál Amikor hervadt rózsát is talál Reményünk csillagát fedi - e sírhalom Emlék keresztje rá szülői fájdalom. Korán szakított le az élet vihara Mint rózsabimbót nyílása kezdetén! Ifjan életed tavaszán szálltál sötét sírba Szerető Szüleid bánatban itt hagyva Te voltál a szemünk fénye, csillaga, Jézuskának kicsi kis angyala. Életed hajnalán letört a halál Ejtsen könnyet érted, ki e sírnál megáll Oly hirtelen elrabolt a halál Szívünkben örök fájdalmat hagytál. A jóság és szeretet megtestesülése volt. A lélek él. Találkozunk. A te szíved pihen, a miénk vérzik, hisz a fájdalmat csak az élők érzik. |